MIÉRT FONTOS EGY JÓ HONLAP A VÁLLALKOZÁS SZÁMÁRA?

A számítástechnika, telekommunikáció, és az internet elterjedése óriási változást hozott a világunkban. A mai fiatalok életét  teljesen átszövi ez a digitális világ. Hétköznapi életükben a család és a barátok után az internet következik a rangsorban. Kihasználják az internet adta lehetőségeket, információt keresnek, és töltenek fel egyaránt – internetről tájékozódnak a körülöttük zajló világról, és online megjelenésükkel nyomot hagynak rajta. Netes közösségi életet élnek és segítségével új barátokat-ismerősöket szereznek. A Z generáció, melynek kialakulásában a technológia villámgyors fejlődése jelentős szerepet játszott, már elképzelni se tudja a világot okostelefonok, informatikai eszközök és nem utolsó sorban internet nélkül.

Feltörekvő generációk számára
aki nincs fent az interneten az nem is létezik.

Sokan gondolhatják úgy, hogy az internet főként a fiatal korosztály használja. Pár éve még talán úgy is volt, hogy a középkorú felnőtt réteg alaposan le volt maradva a feltörekvő generációk mögött az internet adta lehetőségek kihasználása tekintetében, de mára már nem így van. Felsorolni sem lehet mennyi mindenre használják a világhálót.

Háztartások info-kommunikációs eszközellátottsága és egyéni használat jellemzői (2005–2014)Forrás: https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_oni006.html

Az internet-ellátottság és az okostelefonok egyre nagyobb mértékű elterjedtsége miatt napjainkra könnyen elérhetővé vált a világháló. Hazánkban az emberek 78%-a átlagosan legalább hetente egyszer használta az internetet 2016-ban.

Manapság már az emberek többsége
az internetről tájékozódik, és intézi ügyeit.

Az internet használat rohamos emelkedésével az internetes kereskedelem is évente az ötödével növekszik, mégis a magyar cégek közel felének még nincs honlapja, vagy csak elavul, ritkán frissített weboldallal rendelkezik.

Akkor a vállalkozások nagy része miért nem mozdul meg ezzel kapcsolatban?

  • úgy gondolják, hogy a honlapra fordított összeg soha, vagy túl hosszú távon térül meg
  • még nem ismerték fel az internetben rejlő lehetőségeket
  • meggyőződésük, hogy a vállalkozásuk ezen szakaszában még nincs szükségük arra, hogy saját honlappal rendelkezzenek
  • weboldal nélkül is van elég ügyfelük, megrendelésük, minek honlapot üzemeltetni
  • nem rendelkeznek kellő tapasztalattal egy honlap üzemeltetésében
  • nem rendelkeznek kellő informatikai háttérrel a honlap színvonalas tartalommal való feltöltéséhez (pl. minőségi digitális tartalmak fotók, videók elkészítése)
  • saját májukra akarnak koncentrálni, nem akarnak rengeteg időt elpazarolni egy honlap kialakításával

Miért fontos, hogy Önnek is legyen honlapja?

A honlap nem csak termék vagy szolgáltatás értékesítésére szolgál, hanem időt, és pénzt takaríthatunk meg azzal, ha a vállalkozással kapcsolatos hasznos információkat az interneten megjeleníti az oda látogatók számára. Kisvállalkozásoknál már azzal is nagyon nagy előnyre lehet szert tenni ha valaki egy sima kapcsolati weboldalt üzemeltet, ahol megtalálhatók a céggel kapcsolatos információk, cégadatok, elérhetőségeik, cég szolgáltatásai, nyitvatartási (elérhetőségi) ideje. Ezek nagyon egyszerű dolgok, és nem én vagyok az egyetlen aki ezt felismerte.

Egyre többen elbizonytalanodnak, azon vállalkozásokkal szemben, akik nem rendelkeznek saját arculattal, és nem áldoznak arra, hogy a bármikor fellelhetők legyenek a világhálón – vagyis hogy egyedi honlapjuk legyen.

  • Manapság az emberek többsége az internetről tájékozódik, és intézi ügyeit. Kényelmesebb rákeresni egy árura, szolgáltatásra, mint egész nap telefonálni, boltok között rohangálni, összehasonlítani az árakat, megtekinteni az árukészletet. Egy keresőoptimalizált honlap a legköltséghatékonyabb reklám az Ön számára. Ha nincs fent az interneten, Ön hátrányban van. Miért ne használja ki ezt a lehetőséget?
  • A hazai vállalkozások felének nincs, vagy csak elavult honlapja van. Ha időben lép nagy előnyre tehet szert. Egyre több ember elbizonytalanodik, azokkal a cégekkel szemben, akik nem rendelkeznek saját arculattal, és nem áldoznak arra, hogy a vállalkozásuk bármikor fellelhető legyen a világhálón – vagyis hogy egyedi honlapjuk legyen.
  • Fontos, hogy lépést tartson az idővel. Egy honlap mindenképpen a vállalkozása hasznára fog válni, nem számít, hogy milyen üzletben utazik. Meglévő ügyfeleit szeretné magasabb színvonalon kiszolgálni, vagy új ügyfelekhez szeretne eljutni. Egy profi honlap a vállalkozása felkészültségére utal, növeli a cég hitelességét.
  • Kényelmes Önnek, kényelmes az ügyfeleknek. Előfordult már Önnel, hogy egy dolgot 100 mondott el? A honlapra csak egyszer kell feltölteni. Egy honlappal időt, és pénzt takaríthat meg. Részletes információkért keresse honlapunkat!